Munkahelyi elsősegélynyújtás

A képzés neve: alapfokú munkahelyi elsősegélynyújtás tanfolyam

Az 1993. évi XCIII. törvényben és a 3/2002. SzCsM-EüM rendeletben előírtak értelmében minden munkáltatónak rendelkeznie kell elsősegélynyújtásban járatos munkatársakkal.
 
Célunk: A képzésben részt vevő képes legyen felismerni a segítségnyújtás szükségességét, reagáljon a vészhelyzetekre és a lehetőségéhez mérten az elsősegélynyújtás során a mentők kiérkezéséig szakszerűen járjon el.

A munkahely sajátosságait figyelembe véve az oktatás személyre szabott és gyakorlat centrikus. Fele-fele arányban tartalmaz elméleti és gyakorlati ismereteket. Oktatóink sok éves oktatási tapasztalattal és nemzetközi vizsgákkal rendelkező mentőtisztek és mentőorvosok.

A képzés megfelel vonatkozó törvényi előírásoknak, a tanfolyam elvégzéséről a résztvevők hivatalos igazolást kapnak.

Az általunk kiállított tanúsítványt:

– a Nemzetgazdasági Minisztérium – Munkafelügyeleti Főosztálya,
– a területileg illetékes munkavédelmi felügyelőség,
– és az ÁNTSZ

is elfogadja.

Akár 1 fő részére is szervezünk képzést!

A képzés díja (a helytől és a résztvevők számától függően): 9.000.- forint/főtől

A képzés helye és ideje:

Oktatótermünkben, 8×1 óra

Kihelyezett tanfolyamok esetén az Önök által megadott helyen és időpont(ok)ban 8×1 óra.

Laptopot, projektort, fantomokat és a gyakorlati oktatáshoz szükséges valamennyi anyagot biztosítunk. Az oktatás anyagát a hallgatók elektronikus formában megkapják.

Az oktatás rövid tematikája (a munkahelyek igényéhez igazítva!):

-Az elsősegély fontossága

-Segélyhívás

-A baleseti helyszín

-Kimentés (elmélet+ gyakorlat)

-Eszméletlenség veszélyei és ellátása (elmélet és gyakorlat)

-Újraélesztés (BLS+AED elmélet és gyakorlat)

-Légúti idegentest eltávolítása (elmélet és gyakorlat)

-Sebek, vérzések és ellátásuk (elmélet és gyakorlat)

-Csont és izületi sérülések és ellátásuk (elmélet és gyakorlat)

-Sokk

-Leggyakoribb belgyógyászati rosszullétek és ellátásuk

-Termikus traumák

-Mérgezések

-Munkahely specifikus rosszullétek és balesetek

További információ és árajánlat kérése:

elsosegely.szeged@gmail.com

Telefon: + 36 20 /433-3566